Az előadásról

Az Oberon világai egy Shakespeare nyomán készült produkció és ezzel párhuzamosan egy többlépcsős színházi tréning- és kutatómunka. Célunk, hogy a színészben megnyissuk az átváltozás képességét, mely erőteljes fizikai és szellemi jelenlétet igényel, mély önismeretet, és nagyfokú cselekvő kreativitást. Az ennek során létrejött közös alkotás lett a színházi előadás.

Mint a cím is sugallja – az Oberon-Titánia viszályt választjuk ideális kiindulópontként, összefüggésben a természeti ínséggel, és az emberek közötti konfliktusokkal. Ugyanakkor a mese bármely lehetséges tanulságát igyekszünk relatívvá tenni. A bioszféra, illetve a szellemi szférák különböző szintjei közötti mozgásokra koncentrálunk, melyeket néha a hétköznapi életben megérzéseknek, sejtéseknek, máskor jóslatoknak, vagy előjeleknek, olykor pedig egyszerűen vonzódásoknak és taszításoknak élünk meg.

Ez a folyamatos létjáték, zsizsegés-zsezsegés-kibomlás-elhervadás, ez a mérhetetlen teremtő áradás vagy az arra való várakozás-vágyakozás a legfőbb témánk. Olykor mindez nagyban, látványosan jelenik meg, olykor csak a színész legegyszerűbb jelenlétében, tekintetében történik meg. Az a hipotézisünk, hogy a legapróbb mozdulat, de még egy bábfigura egyetlen gesztusa is ugyanazt a gazdagságot hordozza, mint a teljes természet, vagy a világegyetem mozgása. A sokpólusú játék a színészek és előadók képességeire, asszociációira épít, egymásra rácsodálkozva, számos irányba engedve az anyagot, hogy aztán összerántva, ismét közös szándékká változzon a sokféleség.

Börleszk váltakozik itt lírai etűdökkel, ahogy világokon utazunk át a kozmikus küzdelemben, mely az emberek számára álmok, látomások és/vagy képzelgések füzéreként jelenik meg. Itt sokszor látszólag eltérünk majd a cselekménytől is, furcsa figurák jelennek meg a világ mindenféle tájairól, szimbolikus vagy érző lények, szerelmesek, magányosak, boldogok és szenvedők, látók és vakok.

A színészekkel és a többi alkotótársakkal való improvizatív munka során keressük az ösvényeket álomról álomra, valóságról valóságra. Mindig visszatérünk a shakespeare-i meséhez is, így megjelennek majd a mesteremberek, Puck és a többi szereplők is, minket azonban a szférák közötti átjárhatóság jobban érdekel most, mint a mese, ezért nem félünk néha elveszíteni annak fonalát. Cserébe ilyenkor vizuális és lelki vezetést igyekszünk biztosítani.

Az álmok legmélyén reméljük megtalálni a megoldás kulcsát. Lélekbúvárok módjára lemerülünk az álmainkba, hogy a tudat felszínére emeljük a mély terheket. Hogy megforgassuk őket a fényben. S aztán visszaengedjük őket a sötétbe.